ÚJ VÉRSZERZŐDÉS
Nem nyugszunk bele
Honlap
ÚJ VÉRSZERZŐDÉS
.sic
NEM
Putnoki TV
Historica
Putnoki TV
Magyar Interaktív Televízió
Nemzeti Televízió
Segítség
Magyar egység mozgalom
EU-tanázia
Magyar Kárpát Doktrína
NYILATKOZATOK
TURUL hírkövető
A kinevezés bűncselekmény
Lycos MultiMania

Ki olvas minket

Oldalainkat 10 vendég böngészi
A nyugati kereszténység alkonya és megújulása Tiszta háttér rosszul látóknak, nyomtatóbarát verzió E-mail
(6 értékelés)
Prof. Dr. Pungur József, Edmonton
Szerkesztette: szerkesztőség   
2017. március 26. vasárnap, 19:02
Már jó ideje kongnak a vészharangok a nyugati kereszténység elerőtlenedéséről, megszegényedéséről és lassú kihalásáról, mely megállíthatatlannak látszik. 
A kétezer éves keresztény kultúra és civilizáció végnapjait már egyre többen látják s remegve kérdik mi jöhet még ezután? Meddig süllyedhet még a kereszténységet megunt és levető nyugati kultúra, vagy jöhet a megújulásnak még egy áldott ideje? Egy új Pünkösd! Hiszen a kétezer éves kereszténység időről időre nagy megújulásokon ment keresztül.  Gondoljuk csak a Cluny-i reformra, az elő reformátorok erőfeszítéseire, vagy a reformációra, amelynek 500 éves jubileumát ez esztendőben ünnepeli a protestáns világ.  Ott van a II. Vatikáni Zsinat, mely a  katolikus egyház megújulását  kezdte el.  A több mint száz éves Ökumenikus Mozgalom jelentős sikereket ért el a denominációk közeledése terén.  Mindezek ellenére mára mégis csak  a megújulás megtorpanása történt s az egyház és vele a keresztény kultúra és civilizáció rohamos elgyengülését éljük meg..  

Az egyetemes egyháznak pedig éppen most egy velejéig ható megújulásra van sürgősen szüksége, mert mára az Egyház meggyengült, elerőtlenült, elvesztette győzelmes evangelizáló-megtérésre hívó szolgálatának erejét.  

I. A romlás ott kezdődött, hogy a 14-ik századtól megjelent az Egyházban önmaga tagadása  a különféle filozófiai irányzatok lábrakapásával. Ilyen volt az Olaszországból elterjedt  Renaissance mozgalom a Felvilágosodás kezdetén. Majd az angol racionalista filozófia született meg, melyet követett az empirista filozófia, majd a francia felvilágosodás, mely a véres francia forradalomba torkollott. Erre felelt a német idealista filozófia, s következménye a kommunizmus és a polgári  kozmopolitizmus keletkezése és szárba szökkenése. Ezek mindegyike teológia- és egyházellenes volt,  nemcsak tagadta ezek létjogosultságát, de  radikális üldözését is kezdeményezte. Mindezek keserű gyümölcsei a 20. századra értek be, mely hatványozva nyúlik át a 21. századba, megtetézve az Egyház liberális teológiába való belső meggyengülésével és külső ellenállása feladásával a harcos iszlám veszedelmének növekedésével szemben.  Nézzünk néhány kemény tényt:

Egy legújabb londoni felmérés szerint Anglia és Wales lakosságának már csak 43,8 százaléka vallja magát kereszténynek, 48,5 százalék vallástalan, a többi pedig más vallások híve. A keresztény híveknek alig egyharmada rendszeres templomlátogató. Skóciában a helyzet kissé jobb. Bár a lakosság 52 százaléka ugyan vallástalan, viszont a 46 százalékuk templomlátogató, noha a kétharmaduk sohasem jár templomba. Németországban a kereszténység  egyre zsugorodik.  A volt keletnémet terület a világ egyik legkevésbé vallásos területe, ahol a lakosság 52 százaléka ateista, és csak 8 százalék hisz egy személyes Istenben. A templomok többnyire konganak az ürességtől. 2000 óta több mint 400 katolikus és több mint 100 protestáns templom zárt be és a következő években 700  katolikus templomra is ugyanez a sors vár. A protestánsok alig négy százaléka számít rendszeres hitgyakorlónak, és a katolikusok körében is csak 12,3 százalék a rendszeres templomlátogatók aránya. A papi pálya sem vonzó már és egyre több a bevándorló katolikus pap. Franciaországban is folytatódik a kereszténység hanyatlása. 1986-ban még a franciák 81 százaléka mondta magát katolikusnak, 2012-ben már csak 56 százalékuk. Viszont nőtt a más vallásúak, elsősorban az iszlám követőinek száma. A papság száma is hanyatlik. Az elmúlt fél évszázad alatt több mint negyvenezerről alig tizenötezerre csökkent a plébánosok száma, minden másodikuk 75 éven felüli, és az utánpótlásuk sem tűnik biztosítottnak: az ezredforduló óta évente kevesebb mint száz papot szentelnek fel. Elmondható, hogy Nyugat-Európában az iszlám csak kitölti azt a vákuumot, amit a kereszténység hagy maga után.

Kanadában sem rózsás az egyházak helyzete. Mindaz, amit fentebb írtunk többé-kevésbé érvényes  egyházainkra is. Nemcsak a korszellem nem segít, hanem éppen ellenkezőleg. Népünk egyre inkább mintegy a levegővel szívja magába az istentelenség, hitetlenség vagy közömbösség  mikrobáit  mint valamilyen ragályt. Mindehhez járul még  az, hogy gyülekezeteink a nemzedékváltás folyamatában vannak. A régi egyháztagok lassan elmennek, az újak pedig a letelepedés viszontagságait viselik. Presbitériumaink pedig mindent igyekszenek megtenni, hogy  rendes kerékvágásban haladjon a gyülekezet  szekere! Hogy hangozzék az ősi zsoltár, hirdettessék magyarul az Ige és még sokáig álljon egyházközségeink magyar bástyája. Jóllehet már templombezárások is történtek!

II. Kétségtelen hogy az egyetemes egyháznak ha meg akar maradni, akkor “in capite et in membris” - vezetésében és tagjaiban - sürgősen meg kell újulnia. Ehhez legalább a következőket kell megtenni:

Felhagyni minden liberális teológiával s visszatérni a Biblia alapvető teológiájához. Az egyháztörténet tanúsítja, hogy minden egyházi megújulás alfája és ómegája a Bibliához való visszatérés volt. A Bibliát nem demitologizálni kell (Rudolf Bultmann), hanem  mítoszait megfejteni! Mivel a mítosz a  teológia egyik nyelve, ami  örök igazságot rejt és hordoz, s így átmenti korokon át.

A mindenkori ember amint körülnéz világában minden korban szükségszerűen szembesül helyzetével, amely filozófiailag így foglalható össze: Az ember egy olyan világrendszerbe került születése révén, amely egy zárt, immanens rendszer, melynek megvannak a saját áttörhetetlen fizikai  törvényei amelyben rövid életét kénytelen élni.  Mindenestől fogva glebe adstricti, azaz röghöz  (földhöz, anyaghoz) ragadt egzisztenciája van, saját törvényekkel. Bárhova is menne a világrendszerben,  alapjában véve  ugyanazon törvények alatt fog élni. Ebből a helyzetből nem látszik kitörés. Ezt legkorábban Archimédesz  (287-212 BC) a szicíliai Siracusában élt görög filozófus fogalmazta meg amikor ezt mondta: “Adjatok egy fix pontot és én kifordítom sarkaiból a világot“.  Tehát az immanens világon túli transzcendens világban létező fix pont kell a kimozduláshoz, megszabaduláshoz  az embert fogva tartó immanens világból.

Ilyen nagy kísérlet volt a Gnoszticizmus. Ez az ókori világból származó kísérlet a “gnózis” - a tudás - révén igyekezett az embert kiszabadítani az immanencia fogva tartó világából. Ez a mai világunkban mint leszűrt bölcsesség van jelen: “A tudás hatalom” elvében. Ez részben igaz immanens világunkra nézve, mert ez biztosítja a tudomány hasznát az élet megmaradásához, de a veszélyt  is  az élet elpusztítására. Ám az emberi tudás visszapattan és nem tud behatolni a transzcendensbe a fix pont keresésére.

A másik nagy kísérlet szintén az ókortól kezdve  az embernek az immanens világból való szabadulására az un. Misztérium-vallások voltak. Az ókori kelet ontotta ezeket: Dionüszosz-kultusz, Eleusysi misztérium, Isis és Ozirisz kultusz, Mitrász kultusz, Orpheus kultusz, a Tammuz kultusz, vagy éppen a ma is divatos Gea és Sátán kultuszok. Ezek mindegyike misztikus beavatási szertartásokon át, titokzatos gyakorlatotokban élte ki magát s kápráztatta a résztvevőket a magasabb érzékfeletti szférákba jutással a transzcendens ponthoz jutáshoz és  annak birtokba vételéhez.

III. Mindezekkel szemben a keresztény teológia filizófiailag kifejtve  valóságos megoldást ajánl az immanensből való kitörésre és a transzcendens fix pont megtalálására. Mindenek előtt azzal,  hogy nem immanens eszközöket vesz igénybe. Hanem a transzcendensből  az ember rendelkezésére bocsátott eszközöket, amilyen a isteni reveláció speciális ami a Biblia két  részében van előttünk. Ami ebben van az elégséges transzcendens pont (üdvösség)  megtalálására. Továbbá nem az embernek kell a transzcendenst áttörni, ezt Isten tette meg a Megváltó emberi formában való elküldése révén. Aki elvégezvén a Megváltás művét visszatért a transzcendens (mennyei) világba, ahova a benne hívőket, követőit várja és Szentlelke révén oda segíti.  

Az teológusoknak legalább két dolgot kellene sürgősen elvégezniük. Az első: ki kell dolgozniuk a modern keresztény világ-és-emberképet amely evilági s egyszersmind kozmikus és örökkévaló távlatokban mutatja fel a keresztény ember-és-életideált. A második: ki kell dolgozni plauzibilis feleleteket a teológia állításainak elérhető, a gondolkodás határait feszegető kérdésekre, amelyek felmerülnek a hit útjára tért emberek előtt.  Csak ezekkel tudhat az egyház eredményesen szembe szállni az embert megrontó, egzisztenciáját messze ki nem  elégítő  materiális vagy éppen nihilista ember- és életfelfogással, vagy éppen a teljes közömbösséggel. A “mozaik” igehirdetések ideje lejárt, mert ezek soha nem állnak össze egy keresztény ember-és-világképpé,  amit  pedig az ember kétségbeesetten keres, de a mai  egyházban nem találja. Ha ezek  a magasan tanult és képzett új generációk kérdéseikre feleletet nem kapnak, akkor ne csodálkozunk ha templomaink kiürülnek. Igaza volt Ágostonnak: “Fides querens intellectum – a hit értelmet keres”. E vonatkozásban  modern igehirdetők beszédei segíthetnek, mint  amilyen  Ravasz László püspök, Joó Sándor, Gyökössy Endre és  a nemrég elhunyt Cseri Kálmán  református lelkészek igehirdetései. Katolikus részről Prohászka Ottokár püspök és Tóth Tihamér  teológus többségében klasszikus művei ma is iránymutatóak. Mindezekben felcsillannak a modern keresztény ember minden más életkép feletti győzelmes és vonzó vonásai. Az egyház évszázadok óta elpusztítására törő filozófiák, ideológiák rejtett vagy nyílt támadása alatt áll, amelyhez ma egy rivális vallás, az  iszlám  is csatlakozott. Legfőbb érdeke  egyházainknak megújulni teológiában és igehirdetésben.

A brazíliai Rio de Janeiro feletti hegytetőn a hatalmas és híres Krisztus-szobor jelképezze  a 500 éves jubileumát ünneplő Protestáns egyházaknak is a transzcendensből lenyúló mentő-megtartó-felemelő Megváltó karját. Ragadjuk meg ezt, mellyel az immanens, jelenvaló gonosz világból kiment és megújít a maga örök transzcendens mennyei birodalmába – a jövendő világba!  

2017 jubileumi év

prof. Dr. Pungur József
Kárpáti Harsona főmunkatársa