ÚJ VÉRSZERZŐDÉS
KMOSZ
Nem nyugszunk bele
Honlap
ÚJ VÉRSZERZŐDÉS
.sic
NEM
Putnoki TV
Historica
Putnoki TV
Magyar Interaktív Televízió
Nemzeti Televízió
Segítség
Magyar egység mozgalom
EU-tanázia
Magyar Kárpát Doktrína
NYILATKOZATOK
TURUL hírkövető
A kinevezés bűncselekmény
Lycos MultiMania

Ki olvas minket

Oldalainkat 78 vendég böngészi
A kereszténység krízise és következményei Tiszta háttér rosszul látóknak, nyomtatóbarát verzió E-mail
(0 értékelés)
Prof. Dr. Pungur József, Edmonton
Szerkesztette: szerkesztőség   
2017. május 06. szombat, 19:17
Modern korunk utóbbi fázisait a nagy krízisek jellemzik.
A 18-ik század vége felé az amerikai függetlenségi háború, a francia forradalom, majd a napóleoni korszak  krízisei után  a Szent Szövetség uralma, a 19-ik század közepén kitört forradalmak majd a  polgáriasodás  s ezzel egy időben  a kapitalista társadalmi rendszer kibontakozása okoztak válságokat. A 20-ik század még nagyobb kríziseket hozott: az első és a második világháború: koncentrációs és haláltáborokat genocídiumokat, forradalmakat, diktatúrákat, rossz békéket, meghasonlottságot, új útkereséseket és Európát kettészelő vasfüggönyt, szögesdrót kerítést, őrtornyokat és  betonfalakat.

I. Mindezen kataklizmák között a nyugati ember  szellemi-lelki válságba is került.      “Inter arma silent musae”  (Fegyverek közt hallgatnak a  múzsák)  –  mondta a latin. Nyomor, szenvedés, tragédiák, devalvált és elértéktelenített vallás nyomán tömegek ábrándultak ki Istenből, vallásból és egyházból. Nem csoda,  hiszen a halálos ellenségek ugyanazon istenhez imádkoztak a végső győzelemért.
A Felvilágosodás óta lappangó hitetlenség, amely korábban csak az uralkodó osztályt rontotta meg, most már lehatott a tömegekig. Keleten a kommunizmus istentelensége, nyugaton a kozmopolitizmus a minden erkölcsi normát megvető szkepticizmus, nihilizmus és anarchizmus alapján állt és elment egészen az egyházüldözésig. A megvezetett tömegek észre sem vették, hogy mindeközben az ősi teremtési rendet hágták át – melynek helyébe a minden élet alapját – a rendet – vetették meg és csodálkoznak, hogy a világ az őskáosz felé zuhan.  Így lett a modern ember  önmagát-vesztő, önmaga célját, életének értelmét feladó és létét nyugtalanul vonszoló lény, aki a liberalizmust a libertinizmussal  cserélte fel, s ezzel önmagát és világát veszítette el, amelyben idegenként, nyugtalanul bolyong. Ide vezetett az erkölcsi értékek tagadása, a vallás felcserélése valamilyen tetszetős, önmagát és világát veszítő ideológiákra.
Korunkban mindezen krízisekhez jön – mint derült égből a villámcsapás: a harcias iszlám újbóli megjelenése  a nyugat kapuinál, melynek elözönlésére törekszik. Mióta az iszlám létezik a 7-ik század közepétől  a kereszténység és a judaizmus ellenfele, sőt ellensége volt: meghódítani szándékozott és szándékozik térítéssel, erőszakkal vagy fegyverrel. A Kisázsiában és Észak-Afrikában lévő virágzó keresztény egyházakat könnyen kipusztította. Az ibériai félszigetet évszázadokra meghódította. Az ellene indított számos keresztes hadjárat végül is nem tudta a Szentföldet véglegesen visszahódítani. Konstantinápoly (Bizánc) 1453-ban történt eleste után egész Európa meghódítására törekedett ezúttal  délkeletről.  Magyarországon  150 évig uralkodott. Mátyás király (1458-1490) négymilliós magyar országából 1686-ra csupán másfélmillió maradt. Nyilvánvaló, hogy most Nyugat-Európa elözönlésével az iszlám kitölteni akarja azt a vákuumot, amit a kereszténység hagyott maga után.

II. Az iszlám Európába való betelepedése  jó néhány évtizede csendesen folyt. Főleg a volt gyarmattartó országokból jöttek. Mintegy két éve azonban nagy számban és szervezetten folyik Európa elözönlése. Európa válasza előbb a multikulturalizmus volt, azaz beépíteni a befogadó országok társadalmába az újonnan jötteket. Ez csakhamar megbukott, mert a migráns százezrek nem beépülni akartak, hanem párhuzamos kultúrát építeni maguknak, azaz olyan bázisokat ahonnan idővel átvehetik az őshonos befogadó nép feletti uralmat. Mindez nem látszik lehetetlennek tekintve harcias magatartásukat, kemény sária törvényeiket és magas szaporodási arányukat.  Egyszóval  Európa népei, kultúrája, törvényei belátható idővel megszűnnek és mindezt a 7-ik századi iszlám társadalma, törvényei, vallása és kultúrája  váltja fel.

Lehet, hogy a „Willkommenkultur”-t valló  nyugati vezetők nem ismerhették a valódi iszlámot. Egyszerűen egy primitív vallásnak vélhetik, s úgy gondolják, ha a kereszténységet immár majdnem kiiktatták a nyugati kultúrából, illetve azzal együtt – sokkal könnyebb lesz majd az iszlámmal elbánni. Míg bizonyos vezető nyugati politikusok főleg csak vitatkoznak a problémák felett – aközben az invázió  zavartalanul folyik tovább.  

Ebben a helyzetben nem kizárt, hogy a keresztény egyházak megmaradt hívei megmozdulnak s kiállnak keresztény hitük, mivoltuk, értékeik mellett és felelősségüktől indítattva  egy új ébredés megindítói lesznek, mely végigsöpörhet a világon, hitbéli, ekölcsi és egyházi megújulását hozva.  Megtörténhet az, hogy milliók döbbennek rá arra, hogy  az eddigelé komolyan nem vett keresztény hitük elvetése végül is milyen esszenciális és egzisztenciális transcendens értékektől fosztaná meg őket – s ezen értékek elvetése helyett ezek felismerése  történne meg és az ahhoz való elszakíthatatlan ragaszkodás! Mindebből a kereszténység győzedelmes renaissance érkezhet meg. Megismétlődhet az a háromezer éves csoda  amit a pátriárcha József a fáraó udvarában álnok testvéreivel való találkozáskor mondott: „Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani!” (1Móz. 50:20).

III.  Kétségtelen hogy az egyetemes egyháznak, ha meg akar maradni, akkor “in capite et in membris” – vezetésében és tagjaiban – sürgősen meg kell újulnia. Ehhez legalább a következőket kell megtenni:

Felhagyni minden liberális teológiával s visszatérni a Biblia alapvető teológiájához. Az egyháztörténet tanúsítja, hogy minden egyházi megújulás alfája és ómegája a Bibliához való visszatérés volt. A Bibliát nem demitologizálni (mitológiátlani) kell (Rudolf  Bultmann), hanem mítoszait megfejteni! Mivel a mítosz a teológia egyik nyelve, ami örök igazságot rejt és  hordoz, s így átmenti korokon át.

A mindenkori ember amint körülnéz világában, minden korban szükségszerűen szembesül helyzetével, amely filozófiailag így foglalható össze: az ember egy olyan világrendszerbe került születése révén, amely egy zárt, immanens rendszer, melynek megvannak a saját áttörhetetlen fizikai  törvényei, amelyben rövid életét kénytelen élni.  Mindenestől fogva glebe adstricti,azaz röghöz  (földhöz, anyaghoz) ragadt egzisztenciája van, saját törvényekkel. Bárhova is menne a világegyetemben,  alapjában véve  ugyanazon törvények alatt élne. Ebből a helyzetből nem látszik kitörés. Ezt legkorábban Archimédesz  (287-212 BC) a szicíliai Siracusában élt görög filozófus fogalmazta meg amikor ezt mondta: “Adjatok egy fix pontot és én kifordítom sarkaiból a világot“.  Tehát az immanens világon túli transzcendens világban létező fix pont kell a kimozduláshoz, megszabaduláshoz  az embert fogva tartó immanens világból.

Ilyen nagy kísérlet volt a Gnoszticizmus. Ez az ókori világból származó kísérlet a “gnózis” - a tudás - révén igyekezett az embert kiszabadítani az immanencia fogva tartó világából. Ez a mai világunkban, mint leszűrt bölcsesség van jelen: “A tudás hatalom” elvében. Ez részben igaz immanens világunkra nézve, mert ez biztosítja a tudomány hasznát az élet megmaradásához, de a veszélyt  is  az élet elpusztítására. Ám az emberi tudás visszapattan és nem tud behatolni a transzcendensbe, a fix pont keresésére.

A másik nagy kísérlet szintén az ókortól kezdve  az embernek az immanens világból való szabadulására az ún. Misztérium-vallások voltak. Az ókori kelet ontotta ezeket: Dionüszosz-kultusz, Eleusysi misztérium, Isis és Ozirisz kultusz, Mitrász kultusz, Orpheus kultusz, a Tammuz kultusz, vagy éppen a ma is divatos Gea és Sátán kultuszok. Ezek mindegyike misztikus beavatási szertartásokon át, titokzatos gyakorlatotokban élte ki magát s kápráztatta a résztvevőket a magasabb érzékfeletti szférákba jutással a transzcendens ponthoz jutáshoz és  annak birtokba vételéhez.

IV. Mindezekkel szemben a keresztény teológia filozófiailag kifejtve  valóságos megoldást ajánl az immanensből való kitörésre és a transzcendens fix pont megtalálására. Mindenek előtt azzal. Hogy nem immanens eszközöket vesz igénybe. Hanem  a transzcendensből az ember rendelkezésére bocsátott eszközöket, amilyen  az isteni reveláció   speciális ami a Biblia két részében van előttünk.  Ami ebben van az elégséges traszcendens pont az üdvösség megtalálására. Továbbá nem az embernek kell a transcendenst áttörni, ezt Isten tette meg a Megváltó  emberi formában való elküldése révén. Aki elvégezte a megválásd művét,és vissatgét a ranscen dens (mennyei) világba, ahova benne hívőket, követőit várja és Szentlelke révén oda segíti.

A teológusoknak legalább két dolgot kellene sürgősen elvégezniük. Az első: ki kell dolgozniuk a modern keresztény világ-és-emberképet amely evilági s egyszersmind kozmikus és örökkévaló távlatokban mutatja fel a keresztény ember-és-életideált. A második: ki kell dolgozni plauzibilis feleleteket a teológia állításainak elérhető, a gondolkodás határait feszegető kérdésekre, amelyek felmerülnek a hit útjára tért emberek előtt.  Csak ezekkel tudhat az egyház eredményesen szembe szállni az embert megrontó, egzisztenciáját messze ki nem  elégítő  materiális vagy éppen nihilista ember- és életfelfogással, vagy éppen a teljes közömbösséggel. A “mozaik” igehirdetések ideje lejárt, mert ezek soha nem állnak össze egy keresztény ember-és-világképpé,  amit  pedig az ember kétségbeesetten keres, de a mai  egyházban nem találja. Ha ezek  a magasan tanult és képzett új generációk kérdéseikre feleletet nem kapnak, akkor ne csodálkozunk, ha templomaink kiürülnek. Igaza volt Ágostonnak: “Fides querens intellectum – a hit értelmet keres”.  E vonatkozásban, modern igehirdetők beszédei segíthetnek, mint amilyen Ravasz László püspök, Joó Sándor, Gyökössy Endre és a nemrég elhunyt Cseri Kálmán református lelkészek igehirdetései. Katolikus részről Prohászka Ottokár püspök és Tóth Tihamér teológus többségében klasszikus művei is iránymutatóak. Mindezekben felcsillannak a modern keresztény ember minden más életkép feletti győzelmes és vonzó vonásai. Az egyház évszázadok óta az elpusztítására törő filozófiák, ideológiák rejtett vagy nyílt támadása alatt áll, amelyhez ma egy rivális vallás, az  iszlám is csatlakozott. Legfőbb érdeke  egyházainknak megújulni teológiában és igehirdetésben.

Korunkban sok hívő ember fájdalommal látja az egyház meggyengülését, elrőtlenülését,  megtagadását, befolyása elvesztését, minden oldalról támadását  lassú fogyását, félelemmel tekintenek jövője felé.   Ebben  a helyzetben újra meg kell hallanunk az Egyház alapítóják és urának bátorító szavait, aki azt monda:  „Ne féljetek .., a pokol kapui nem vesznek erőt rajta!” (Máté 16:18).  A földi egyház midig is “Ecclesia militans” (Harcos egyház) volt.  Az ma is és a jövőben is az lesz: filozófiai, ideológiai és fizikai üldözések között. Éppen úgy, min ura – megvetést, üldöztetést és mártíromságot szenved  – és mégis, mint Ura végül győzedelmes lesz.

Legyen a Protestáns egyházak 500 éves jubileuma az egyház megújulásának döntő ideje!
2017 jubileumi év

Dr. Pungur József
Kárpáti Harsona főmunkatársa